Jegyvásárlás

KEDVES HORGÁSZTÁRS!

Nevesített horgászhelyekre a térképen sárga számmal jelölt horgászhelyekre tudtok foglalni az 5-31 horgász állások közül.

A foglalásokat az ügyfélszolgálatunk kezeli.

Foglalást akkor tudunk rögzíteni, ha tudod az érkezésed, távozásod időpontját, a tervezett horgászhely számát, a horgászok és kísérők létszámát.

Horgászjegyet elővételben is tudtok vásárolni az ügyfélszolgálaton keresztül.

Kérünk, ha szeretnél horgászhelyet foglalni vagy a nyaraló sorra érkezve elővételben horgászjegyet váltani, az alábbi adatlap kitöltésével jelezd és felvesszük veled a kapcsolatot vagy hívd ügyfélszolgálatunkat a +36307178560 telefonszámon.

A magyar jogszabályok alapján a „Területi horgászjegy” kiadásához minden horgásznak rendelkeznie kell magyar állami horgászokmánnyal és fogási naplóval.

Amennyiben még nem váltottad ki az adott évre az állami okmányodat, szívesen segítünk ebben. A magyar állampolgároknak az állami jegy kiadásának feltétele az érvényes horgászvizsga megléte. Külföldi állampolgárok esetében a horgászvizsga helyett a saját országában érvényes horgászigazolvány elfogadható.

A személyes adataid bekérésére akkor van szükség, ha még nincs saját horgász profilod vagy regisztrációd a HORINFÓ (www.horgászjegy.hu) oldalon. Az állami és területi jegyek értékesítése az ügyfélszolgálaton keresztül is a horgászjegy.hu oldalon keresztül történik.

A HORINFÓ (www.horgaszjegy.hu) oldalon a horgász felhasználói profilokból csak a parti 2 botos és a nyaraló sorra érvényes általános területi jegy típusok vásárolhatók meg. Az éves területi jegyeket és a nevesített foglaláshoz kötött horgászhelyekre érvényes területi jegyeket kizárólag az ügyfélszolgálaton keresztül lehet megvásárolni, az egymásra foglalások elkerülése érdekében.)

Az alábbi adatlap kitöltése számodra egyszerűvé és gyorssá teszi az ügyintézést, nekünk könnyebbé és hatékonyabbá a munkánkat, amivel érvényesíteni tudjuk a foglalásodat és felkészülhetünk a horgászjegyek kiadására. Így egyéb ügyintézésre nem lesz szükséged, nem kell várakoznod az értékesítési ponton.

Érkezéskor pedig nem megy el a drága időd a horgászjegy vásárlással, hanem megérkezve a vízpartra koncentrálhatsz a pihenésre és a horgászatra!

 

A FOGLALÁS MENETE:

  1. Beküldöd az alábbi adatlapot.
  2. Az ügyfélszolgálatunk felveszi telefonon a kapcsolatot veled és pontosítja a befoglalható horgászhelyet, a vásárolni kívánt jegytípust és dátumot. (Amennyiben nem küldtél be adatlapot, hanem egyből az ügyfélszolgálatot hívod, akkor az adatlapot kitöltjük helyetted. Az abban szereplő adatokra szükség van a számla és horgászjegy okmányok kiadásához. Adataidat harmadik fél számára nem adjuk ki és kizárólag a foglalás kezeléséhez használjuk fel.)
  3. E-mailben kapsz értesítést a foglalási/ jegyvásárlási ajánlatról.
  4. A foglalás összegét átutalod az ajánlatban szereplő üzemeltetői bankszámlára.

(A teljes összeget át kell utalni. A kiküldött ajánlat nem jelent fizetési kötelezettséget, de amíg nem utalsz, addig a foglalásodat nem érvényesítjük! A fizetési határidő 7 munkanap vagy a kérésedre egyedileg megbeszélt dátum. Kifizetett összeget vissza nem térítünk. A lefoglalt horgászat abban az esetben sem veszik el, ha váratlan esemény miatt nem tudsz eljönni. Ilyen helyzetben díjmentesen, a mindenkori díjszabás szerinti díjon átütemezzük a foglalásodat. Ez azt jelenti, hogy a befizetett összeg el nem veszik, egy későbbi időpontban felhasználható. Amíg nem utalsz, addig a fizetési határidőn belül az ajánlat alapján feltételesen befoglaljuk számodra a helyet és másnak nem ajánljuk ki. Az ajánlatban szereplő fizetési határidőn túl a foglalásodat tárgytalannak tekintjük, nem érvényesítjük és a horgászhelyet harmadik fél számára értékesítjük.)

  1. A bankszámlára beérkezett összegről kiállítjuk a számlát. Elkészítjük a horgászokmányokat és területi jegyeket.
  2. A dokumentumokat (számla és jegyek) megküldjük egy visszaigazoló e-mailben. Ezzel érvényessé válik a foglalásod/vásárlásod.
  3. A jegyeket kinyomtatni nem szükséges, érkezéskor átadjuk részedre. Elektronikus formában is felmutatható ellenőrzéskor.

 

Telefonálj és utalj – a többit mi intézzük helyetted!

AZ ÁTUTALÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK:

 

Üzemeltető, forgalmazó:

BolPlan Kft
Cím: 8852 Zákány Május 1 u. 6.
Számlaszám: 10400717-50526874-55491003

SWIFT/BIC: OKHB HUHB IBAN: HU7910400717-50526874-55491003
Bank: K&H Bank, Címe: 8800 Nagykanizsa Fő u. 2.

Foglalási adatlap

    SZEMÉLYES ADATOK

    A számla a megadott adatokkal kerül kiállításra. Kérjük annak a nevét írd ide, akinek a számlájáról történni fog a banki utalás.


    FOGLALÁS ADATAI (PEG 5-31 ESETÉN)


    NYARALÓHÁZ ESETÉN


    HORGÁSZ(OK) ADATAI


    1. horgász

    Csak ha nincs HORINFO regisztráció:


    2. horgász

    3. horgász

    4. horgász

    5. horgász



    Nevesített horgászhely és sport (bojlis) jegy váltására a horgászat megkezdésének napján is van lehetőség a szabad helyek függvényében, de érdemes néhány nappal az érkezést megelőzően már előre foglalni. Előre gondolkodva elkerülhetjük, hogy az érkezés pillanatai a horgászat helyett ügyintézéssel teljenek!

    Köszönjük türelmeteket és együttműködéseteket. Arra törekszünk, hogy minden horgászt az egyedi igényeire szabottan személyes kiszolgálásban részesítsünk és segítsük a horgászatot sikerélménnyé tenni.

    Nevesített horgászhelyek adatai és árai:

    Az 5.-31. számú horgászhelyekhez tartozó magánterület, ahol a sátor és/vagy lakókocsis tartózkodás történik előzetes foglaláshoz kötött. (Ahogy a horgászházak esetében is bérled a magántulajdonostól a szállást.) Az alábbi táblázatban áttekinthető, hogy melyik nevesített horgászhelyről hány horgász horgászhat és mennyi az adott hely díja. Részletesebb információkért a térképen kattints a sárga jelölő számra és egy felugró ablakban találsz képeket, videókat és műszaki adatokat a helyről.

    Foglalás tetszőleges számú napra tehető, nincsenek turnusok.

    A foglalások díját minden teljes naptári napra felszámítjuk.

    Amennyiben a horgászhely a foglalt nap előtt és/vagy után szabad úgy az érkezés és/vagy a távozás történhet az első lefoglalt nap előtti este 18:00 órától és/vagy a foglalt utolsó nap reggel 08:00 óráig. Ezt az ügyfélszolgálattal történő egyeztetést követően a foglalási ajánlatban rögzítjük.

    A lefoglalt terület mellé a sport horgászjegy megváltása szükséges. Amennyiben a Helyi Horgászrendben megengedett feltételek szerint halat is szeretnél elvinni az általános területi jegy megvásárlásával ezt megteheted.

    A kísérő személyek számára 18 év felett napi 3.500 Ft területhasználati díjat számítunk fel.

    HORGÁSZHELY SZÁMA/ PEG HÁNY FŐ HORGÁSZIK BOTOK MAXIMÁLIS SZÁMA

    (3 BOT/FŐ)

    Terület DÍJ/NAP/FŐ

    (FT)

    5.       2 6 12.000
    6.       2-4 6-12 12.000
    7.       1 3 10.000
    8.       1-2 3-6 10.000
    9.       2 6 12.000
    10.   1 3 10.000
    11.   2 6 12.000
    12.   1 3 12.000
    13.   1-2 3-6 12.000
    14.   2 6 12.000
    15.   1 3 12.000
    16.   2 6 12.000
    17.   2 6 12.000
    18.   2 6 12.000
    19.   2 6 15.000
    20.   2 6 15.000
    21.   1-2 3-6 10.000
    22.   1 3 10.000
    23.   2 6 10.000
    24.   1 3 10.000
    25.   2 6 12.000
    26.   2-3 6-9 12.000
    27.   1-2 3-6 12.000
    28.   1-2 3-6 12.000
    29.   1-2 3-6 12.000
    30.   2 6 12.000
    31.   1 3 10.000

     

    PÉLDA A PEG 5-31 helyekre a FOGLALÁS TELJES DÍJÁNAK KISZÁMÍTÁSÁRA

    4 fő horgász és egy kísérő érkezik 5 napra a PEG 17-18 helyre

    Területdíjak: (4 x 5 x 12.000)+ (1 x 5 x 3.500) = 240.000 + 17.500 = 257.500 Ft

    Területi horgászjegy sport: 4x5x7.000 = 140.000 Ft

    FOGLALÁS TELJES ÁRA, FIZETENDŐ: 257.500 + 140.000= 397.500 FT

     

    A nevesített horgászhelyek elfoglalása érkezéskor

    A nevesített horgászhelyek megközelítése kizárólag az A szektor felől lévő bányabejárat irányából lehetséges, ahol a régi bánya bejárat felnyitott sorompó van.

    Bejárat, recepció, Halőrház:

    https://maps.app.goo.gl/jkwrq1FZeStcKNbK7?g_st=com.google.maps.preview.copy

    GPS:  46.250209, 16.976836
    Gyékényes, 8851 A szektor 1/1A

    https://maps.app.goo.gl/AQnUft4J2qHfJNbn8

     

    A területre bemenni kizárólag az őrszolgálat engedélyét követően, a terület és horgászjegyek birtokában, annak felmutatásával lehetséges. Parkolni a bánya területén erre kijelölt parkolóhelyen lehetséges a területjegy érvényességi ideje alatt. A lefoglalt parti állások esetén közvetlenül a horgászhelyen, a vízparton. Lakókocsi, sátor ideiglenes telepítése is az előzetes telefonos egyeztetés szerint működhet kizárólag a horgászat idejére, az arra megjelölt, lefoglalt nevesített helyen.

    Érkezéskor az őrszolgálatot a +3630 3894936 vagy a +3630 4256194 telefonszámon kell hívni. Munkatársunk a helyszínen segít a lefoglalt hely megközelítésében és útbaigazítást ad.

     

     

    Jegyvásárlás

     

    Hol vásárolhatok horgászjegyet?

    Személyesen a

    HALŐRHÁZ, RECEPCIÓ, HORGÁSZHELYEK BEJÁRATÁNÁL:

    Nagy Ponty Horgász Halőrház Gyékényes A szektor régi bánya bejárat A/1A

    Mikor?

    Az év minden napján, (munkaszüneti és ünnepnapokon is)

    hétfőtől vasárnapig 8-20 óráig.

    Ha kollégánk nincs a halőrházban, valószínűleg ki kellett mennie a tóra, ezért kérjük a bejáraton feltüntetett telefonszámokon hívd fel és néhány percen belül érkezik hozzád. Köszönjük!

    Jegyet vásárolhatsz a következő online felületen 0-24 órában:

    www.horgaszjegy.hu

     

    Területi jegy típusok információi, funkciói és árai 2026. január 1-től

    Az éves jegy vásárlásának lehetőségét az előzetes egyeztetés alapján annak ajánljuk, aki a nyaralósorról parti 2 botos horgászat esetén évente legalább 50 napot vagy bojlis és egyéb horgászmódszer esetében legalább 34 napot horgászik egy évben.

    A kiadott éves jegyek száma korlátozott és eladásukkor figyelembe vesszük, hogy melyik szektorba kerül kiadásra, annak érdekében, hogy a zsúfoltságot és a keresztbe húzásokból eredő kellemetlenségeket minimálisra csökkentsük.

    Az éves jeggyel rendelkező horgászok tűrni kötelesek a partszakaszon dobásirány szerinti, napi jeggyel horgászó társaik horgásztevékenységét.